Kóbor Kriváneková Nikoleta vagyok. Szlovákiában születtem, 2019 óta kettős, magyar és szlovák állampolgár vagyok. Családommal Kesztölcön élünk. Egy csodálatos kisfiú édesanyja vagyok, aki minden napunkat bearanyozza.

Szlovákiában magyar tanítási nyelvű alapiskolába jártam, majd középiskolai tanulmányaimat a Kereskedelmi Akadémián, magyar nyelvű osztályban végeztem. Mivel magyar nyelvű oktatásban részesültem, a magyar nyelv számomra „plusz” tantárgyként volt jelen.

Esztergomban, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szereztem szociálpedagógusi diplomát. Ezt követően közel tíz éven át dolgoztam a gyermekvédelem területén, az utolsó három-négy évben óvodai és iskolai szociális segítőként. Ebben a munkakörben lehetőségem nyílt arra, hogy közelebbről megismerjem az óvodák és iskolák mindennapjait, a gyermekek, a pedagógusok és a családok életét. Ez a tapasztalat is hozzájárult ahhoz, hogy meghozzam a döntést: a pedagógusi pályát választom.

2026-ban a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Nemzetiségi Intézetének Szlovák Nyelv és Irodalom Tanszékén szlovák és nemzetiségi szlovák nyelv és kultúra tanári szakon szereztem diplomát.

Miért éppen a szlovák nyelv?

Számomra ez mindig is egyértelmű volt, hiszen a szlovák nyelv és kultúra a mai napig identitásom fontos része. Nagy öröm számomra, hogy a környezetemben jelen van a szlovák nemzetiség, és hogy pedagógusként lehetőségem nyílik ennek a nyelvnek, kultúrának és hagyományvilágnak a megismertetésére.

Bízom benne, hogy tudásommal és tapasztalataimmal hozzájárulhatok ahhoz, hogy a gyermekek és szüleik minél többet megtudjanak Szlovákiáról, a szlovák nyelvről és kultúráról. Szeretném megmutatni a gyermekeknek, hogy egy új nyelv megismerése nemcsak tanulás, hanem egy új világ felfedezése is – és hogy a szlovák nyelv bizony nem is olyan ördögtől való. 😊

Pedagógusként fontosnak tartom, hogy a gyermekek merjenek önmaguk lenni, legyenek kíváncsiak, nyitottak és büszkék arra, ami őket egyedivé teszi.

„Azok a dolgok tesznek egyedivé, amiben különbözök másoktól.”

Alan Alexander Milne – Micimackó

Előre leszögezem, hogy 60 évesen röviden bemutatkozni majdnem reménytelen. Minél

hosszabb egy életút, annál több a tény. De kell-e tudni mindent a másikról? Mi lehet a fontos?

Tanító és pedagógia szakos középiskolai tanár vagyok. 50 baranyai év után jöttem a Pilisbe, ide

Piliscsévre. Van két nagyszerű és tehetséges felnőtt gyerekem. Van egy nagyszerű társam. 39

szenvedélyes év köt az oktatáshoz. Tanítottam általános iskolában, dolgoztam gimnáziumban.

Nagyszerű mestereim voltak.

Mottót ritkán használok. Annyi jó van, képtelenség választani. Egy valamikori barátom ezt

használja:

„Az ember a tengerrel határos.” (Jelena Svarz: Antropológiai földtan) Talán ez. Benne van

minden végtelenség: a végtelen tér, a végtelen tudás, a végtelen szeretet, az egyszeri,

megismételhetetlen ember...

Szakmánkhoz legközelebb a végtelen tudás áll. Magam a tanítás során azt szeretném, hogy erre

a végtelenségre hívjam fel a diákjaim figyelmét, hogy átéljék, hogy mekkora öröm ezt

elsajátítani, hogy mekkora ajándék, hogy maguk választhatják ki, melyik érdekes nekik.

Azt nem tudom megmutatni, hogy milyen a világ, mert az én világom csak nekem olyan. Abban

tudok segíteni, hogy kinyissák a szemüket és nézzék meg maguk, hogy nekik milyen. Talán ez

a legfontosabb feladatom, és ez nem kevés.