csevisuli

,, Itt a farsang, áll a bál…”

 

Értünk volt a parádé 2024. február 10-én a Kálmánfi Béla Művelődési házban, ahol a Piliscsévi Általános Iskola Szülői munkaközössége és Diákönkormányzata egy farsangi mulatságra invitálta a falu apraját és nagyját. A gyermekek jelmezben a felnőttek jelmez hiányában fekete-fehérben érkeztek.

A rendezvényt Bendur Judit igazgatónő nyitotta meg farsangi kvízével, melyre a gyermekek nagy lelkesedéssel válaszoltak.

 

Meglepetés produkcióval is kedveskedtek a hittanos gyerekek. Egy jelenetet adtak elő a Legyetek, jók ha tudtok című filmbő Hajnal Orsolya hitoktató és a Gongola család a felkészítésében.

 

 

A bevezetők után a gyerekek bátran vették birtokba a táncparkettet- leginkább a színpadot-, ahol a jobbnál jobb zenékre táncolhattak, Romány Tibor jóvoltából.

Pihenésképpen jelmezbemutatót tartottunk, ahol a szebbnél szebb öltözetüket mutathatták be a gyerekek tapsvihar kíséretében. A böjtöt megelőzve terülj-terülj asztalokkal vártak minket tanáraink a büfében. Aki esetleg túlette magát az felszálhatott a piliscsévi vonatra, és lemozoghatta a finomságokat.

 

 

A színpad megtelt a támogatók felajánlásaival, melyben a gyerekek és felnőttek is találtak kedvükre való ajándékot. Csak a szerencsén múlott, ki lett a nyeremények új gazdája.

Köszönöm mindenki megjelenését, és támogatását. Méltóképpen búcsúztattuk el a telet és várhatjuk a tavaszt.

Piliscsév, 2024. február 22.                                                   Urszulyné Karnai Tímea

                                                                                                        SZMK elnök

 

 

 

 

 

Kategória: