Kedves Szülők!
Örömömre szolgál, hogy röviden bemutatkozhatok önöknek.
Horváthné Szabó Szilvia vagyok a leendő első osztály egyik tanító nénije.
2006-ban szereztem tanítói diplomámat az ELTE Tanítóképző Karán Magyar nyelv és Irodalom műveltségi szakon. Gyakorlatomat is már ott végeztem Budapesten a Szent Korona Általános Iskolában. A sport is hozzá tartozott az életemhez, az egyetemi éveim végéig leigazolt játékosa voltam az ELTE-nek. 2019-ben kezdtem tanítani a Piliscsévi Általános Iskolában. Három gyerek anyukája vagyok, és a középső fiam idén lesz első osztályos, így nemcsak pedagógusként, de szülőként is átélem az iskolaválasztással kapcsolatos gondolatokat, kérdéseket.
Meggyőződésem, hogy jól tanulni csak egy jó közösségben lehet.
Ha a gyermek szívesen jön az iskolába, ott a tanulással sem lesz gond. Nyugodt, szeretettel teli, egymásra odafigyelő osztálylégkört igyekszünk kialakítani tanító társammal, hogy zökkenőmentesen történjen az óvoda és iskola közötti átmenet, és ahol minden gyerek a saját egyéni képességeinek megfelelően tud kibontakozni. A tevékenykedtető, élményt adó, felfedező, játékos tanulást részesítem előnyben. Sok dicsérettel, pozitív megerősítéssel ösztönzöm a tanulóimat. Törekszem arra, hogy törődéssel, figyelemmel és empátiával forduljak a gyerekek felé. Nagyon fontosnak tartom a gyerekek mindennapos mozgását, és annak fejlesztését az iskola falain belül is. A digitális tananyagokat is szívesen használom annak érdekében, hogy színesítsem az olvasás, írás, számolás tanítását, és ehhez minden adott iskolánkban.
Márti nénivel együtt örömteli várakozással, és szeretettel várunk minden új kisgyermeket.
Üdvözlettel.
Horváthné Szabó Szilvia
Szilvi néni