csevisuli

2023 október 27-én a piliscsévi Kálmánfi Béla Művelődési házat ellepték a kis boszorkányok, csontvázak, vámpírok és zombik majd 16-tól kezdetét vette egy szellemes este. A bulit Bendur Judit- a Piliscsévi Általános Iskola helyettes igazgatója- nyitotta meg egy halloweeni kvízzel. Az érdekes kérdések után a jól válaszoló gyerekek csokit kaptak (hiszen ,,csokit vagy csalunk”).

A gyerekeket többféle foglalkozás várta: a kreatív sarokban csontváz álarcot, befőttes üveg múmiát, wc papír gurigából denevért készíthettek. Csillám tetkóval és rémisztő arcfestéssel tettük színesebbé jelmezeiket, melyeket megörökíthettek a színpadon elhelyezett fotósarokkal és halloweeni képkeretekkel.

A ,,tök jó” halloweeni akadálypályán egy 8 pályából álló játékban próbálhatták ki ügyességüket, ahol a menetlevélen 4 pecsét után oklevéllel, csokival és egy tombola szelvénnyel jutalmaztuk a résztvevőket.

Természetesen a játék és a sok tánc után az energia bevitelről is gondoskodtunk, sok-sok finomsággal felszerelt büfében töltődhettek újra a gyerekek.

Az este fénypontja, amit minden alkalommal várnak, a tombola húzás sem maradhatott el. A tömött asztalon sok-sok ajándék, rémisztő torták, és a fődíj (4 személyes mozijegy) várta, hogy gazdára találjon.

Az estét egy hatalmas közös tánc zárta színpadon, ahol a szereplők a gyerekek voltak.

Itt szeretném megragadni az alkalmat és megköszönni, Bendur Judit együttműködését és a halloweeni kvíz felkészülését, a pedagógusok megjelenését, akik elfogadták meghívásunkat, megjelentek és együtt buliztak a gyerekekkel, illetve segítették munkánkat a rendezvény alatt.  Azoknak a szülőknek a munkáját is, akik nem SZMK tagok, mégis lelkesen részt vettek a rendezvényen akár a büfében, akár az akadálypályán. Romány Tibornak a mi ,,Tibi bácsinknak” aki nem a pontos labdát dobta, hanem a jobbnál jobb zenéket a kis talpak alá. Csordás Csengének az egész estén át kitartóan készített csillámtetkókat. Természetesen köszönjük a helyszínt Csapucha Katalin intézményvezetőnek, illetve a sok segítséget a művelődési ház dolgozóinak. Köszönöm SZMK társaimnak, hogy ilyen lelkesen és fáradhatatlanul készültek, hogy egy felejthetetlen estét adjunk a gyerekeknek.

Végül, de nem utolsó sorban, akik nélkül ez nem tudott volna megvalósulni nektek szülőknek, akik bármilyen felajánlással vagy csak részvétellel hozzájárultatok ahhoz, hogy gyarapodjon az SZMK vagyona.

Ez úton szeretnék mindenkinek kellemes őszi szünetet és jó pihenést kívánni!

Piliscsév, 2023. október 31.

 

                                                                                   Urszulyné Karnai Tímea

                                                                                           SZMK elnök

 

Kategória: