Június 17-én és 18-án kirándulásra indultak együtt az elsősök és másodikosok. Az első napon Budapestre utaztunk vonattal, majd metróra szálltunk, ahol Zsuzsa néni megmutatta, hogyan igazodhatunk el legkönnyebben a négy metróvonal között. A sárga kisföldalatti vasúttal jutottunk el a Hősök terére. Megnéztük a szobrokat, majd egy futóversenyt tartottunk.
Ezután ellátogattunk a Magyar Zene Házához, kipróbáltuk a zenélő szerkezeteket.
Következő állomásunk a Városligeti Nagyjátszótér volt. Sokféle mászókát, hintát, csúszdát kipróbáltunk, majd a büfében fagyiztunk.
Szívesen maradtunk volna még (akár másnapig is). Végül a metróval, majd vonattal hazaérkeztünk.
A második napon Esztergomba látogattunk el. Újra vonattal utaztunk oda. Az első hely, ahová ellátogattunk, a Kresztergom Park volt. Elektromos kisautókat vezetve gyakoroltuk a közlekedés szabályait. Akik épp nem vezettek, beálltak benzinkutasnak, vagy gyalogosként nehezítették a sofőrök dolgát.
A második helyszínünk a Geoda Múzeum volt. Ezen a helyen érdekes kiállításokat láthattunk: dínókról, ásványokról, különleges kőzetekről. Ásatásokat végeztünk, ásványokat mostunk a vízből, gyöngyékszereket készítettünk.
Köszönet a kísérőinknek: Erika néninek, Kosztka Szintiának és Jancsi bácsinak.
Keresztényné Papp Zsuzsanna, Kertészfi Andrea
osztályfőnökök