csevisuli

 

Mesterháziné Papp Márta vagyok, tanító – angol műveltségterületen – és angol nyelvtanár. 2004 óta a Piliscsévi Általános iskola dolgozója. 2024. február óta pedig az iskola igazgatóhelyettese.

Öt gyermekem van, felnőttől az kisiskolásig különböző korosztályokban. Hogy miért is fontos ezt megemlíteni? Mert napi szinten kell otthon is megtalálnom velük a közös hangot, aminek az iskolában is hasznát veszem. 4. osztálytól tanítok angolt, szinte minden évfolyamon. Néhány éve egy nyelviskola tanáraként egészen kicsikkel is foglalkoztam;a nyelvtanítás, nyelvelsajátítás ezen területébe is belekóstoltam. Óráim általában jó hangulatúak, ha lehet, játékosak, de ehhez természetesen a tanulóknak is partnernek kell lenni. A modern kor gyermekeit a modern kor vívmányait is felhasználva kell tanítani ezért nekem is folyamatosan fejlődni kell, frissítenem kell a tudásomat.  Igyekszem nem szigorú, hanem következetes lenni. Velem lehet beszélgetni, hozzám bármikor fordulhatnak a diákok.  Benne vagyok minden „buliban”, jelmezbe bújok, szívesen játszom a gyerekekkel, kirándulás szervezésekor is partnerként kezelem őket.

Igazgatóhelyettesként is annak a híve vagyok, hogy összhangban tudjunk együtt dolgozni mi, mindannyian az iskolában. Itt nemcsak a kollégákra, hanem a diákokra és természetesen a szülőkre is gondolok.

Babits Mihály sorait nagyon az enyémnek érzem:

„Mindenik embernek a lelkében dal van
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek.”

 

Kategória: