
Halmos Zsuzsa vagyok, a Piliscsévi Általános Iskolában, tánc és mozgás tantárgyat tanítom az alsó tagozat 4 évfolyamán.
A Magyar Táncművészeti Egyetem mester szakán végeztem, néptáncpedagógus szakiránnyal.
Gyerekkoromban táncos vagy pedagógus szerettem volna lenni, a táncpedagógus hivatással mindkét álmom teljesült. Szerencsés helyzetben voltam tanáraim és mestereim között nagyszerű egyéniségek voltak.
A néptáncot, mint általános mozgáskultúrát tanítom. Játékokat használok konfliktus megoldásra, agresszió kezelésre, másság elfogadására, és az érzelmek elmélyítésére. Úgy gondolom, hogy a tanárnak egész pályája során tanulnia és változnia kell. Minden gyereket a neki legmegfelelőbb módszerrel motiválok, ötleteiket, kéréseiket beépítem az óráimba. Élménypedagógiai módszerekkel dolgozom.
„ A tehetségüket sikeresen fejlesztő egyéneket vizsgálva, világosan látható, hogy leginkább az készteti az embert a koncentrációra, ha örömét leli az adott tevékenységben.”
Csíkszentmihályi Mihály



Hajnali-Molnár Adél vagyok, gyógypedagógus: tanulásban akadályozott gyermekek tanításával, fejlesztésével foglalkozom az Esztergomi Montágh Imre EGYMI-ben, valamint a Piliscsévi Általános Iskolában. Végzettségeim: 2005-2009: Pázmány Péter Katolikus Egyetem Vitéz János Kar Esztergom, Szociálpedagógia szak.
Bártfai Veronika vagyok, és a 8. osztály osztályfőnöke Piliscséven, ahol elsősorban Szlovák nyelvet és szlovák népismeretet tanítok, mellette állampolgári ismereteket, és hon-és népismeretet. Szlovák tudásomat a Mogyorósbányai Általános Iskolában hasznosítom. Munkám mellett tanulmányokat folytatok a Miskolci Egyetem Jogi Karán. Kriminológus mesterszakon jelenleg végzős vagyok. Diplomamunkámban a kiskorúak családon belüli erőszakról írok, különösképpen a testi, lelki ráhatásokról. Fontos számomra, hogy a diákok kiegyensúlyozottak legyenek, és ha bármilyen gond is felmerülne, szakmai szemmel, gyorsan kiszűrjem, így lehetőséget adva, hogy a gyermek gyorsan mint testileg, legfőképp lelkileg helyre jöjjön. A pedagógusi elhivatottságom arra ösztönöz, hogy a tudásomat hasznosítva, a gyerekek jól érezzék magukat az iskolában.
Bedő Viktória vagyok, pedagógia és gyógypedagógiai munkámmal és tudásommal segítem a tanulókat a mindennapokban, jelenleg pedagógiai asszisztensként. 