csevisuli

 

A 7. osztályosok kirándulása Erdélyben 2023. május 8- 12.

 

Iskolánk tanulói részt vehettek a Bethlen Gábor Alap Határtalanul programja keretében egy 5 napos Erdélyi kiránduláson. Minden 7. osztályos tanulónak lehetősége nyílt egy tartalmas programon részt venni, 2023. május. 8-től 13-ig. Együtt utaztunk Kesztölc és Leányvár iskoláinak tanulóival, 35 diák és 5 pedagógus. Célunk volt kapcsolatot teremteni az érintett tájegység magyarságával, magyar iskolába járó tanulókkal, megismerkedni a néphagyományokkal, népi kulturális örökségünkkel. A két kiemelkedően gazdag néprajzi tájegység: Kalotaszeg és Mezőség kincseit fedeztük fel.

 

A kirándulást megelőzően előkészítő foglalkozást tartottunk a három iskola tanulóinak. A cél az volt, hogy megismerkedjenek egymással a leányvári, kesztölci és piliscsévi iskolákból érkezett 7. osztályosok. Elsőnek Trianon történelmi okaival és következményeivel kapcsolatos diaképeket láthattunk Fabi Stella tanárnéni előadásában, majd az iskola legnagyobb termében erdélyi néptánc tanítás volt. A Magyarság Háza által küldött filmen keresztül megismerhettük egy erdélyi fiatal életét. Ezt követően pogácsával, innivalóval kínáltuk vendégeinket.

 

Tanulóink izgatottan várták a kirándulást. Az utat a Csillagösvény Utazási Iroda szervezte. Honismereti vezetőnk a helyszínekhez kapcsolódó tájékoztatással szolgált a gyerekeknek.

 A kirándulás címe: Ősöktől örökölt kincsestárak, Kalotaszeg és Mezőség. A gazdag programunkból a következőket emelnénk ki.

Első nap a királyhágói megálló után Kolozsvárra érkeztünk. Megtekintettük többek között Mátyás király szülőházát, lovas szobrát. Megérintett bennünket a történelmi város szépsége. A Szt. Mihály templomban és a város utcáin átéreztük a történelmi helyek hangulatát.

 

Tovább utaztunk a mezőségi Székre, ahol 3 éjszakát töltöttünk. Megtapasztalhattuk a házias vendéglátást szállásadóink és a falu gyerekei részéről is, hiszen beengedtek műfüves focipályájukra. Együtt játszhattak tanulóink a helyi magyar gyerekekkel. Így nem csak az előre megbeszélt Jósika Miklós Elméleti Líceum látogatása alkalmával találkoztak magyar iskolásokkal tanulóink.

Második nap Válaszúton a Kallós Alapítvány Múzeumában nyűgözött le bennünket a környék településeinek népviseleti sokszínűsége, néprajzi értékei. Bonchidán a híd elbontása miatt gyalogosan közelítettük meg a Bánffy- kastélyt. Szamosújvár örmény temploma gyönyörű látványt nyújtott. Mindenki jól elfáradt a nap végére. Rózsa Sándor, a híres betyár sírjának felkeresése másnapra maradt.

A harmadik napon a Tordai sóbányába, Tordai-hasadékba tett kirándulás és Torockón a néprajzi múzeum várt ránk. Többünknek a sóbánya és a hasadékban tett túra tetszett a legjobban a rendkívül gazdag programból. A tordai magyar iskolásoknak füzetekkel és ajándékokkal kedveskedtünk.

Negyedik nap kalandoztunk a Varjúvárnál a Turul Hagyományőrzőkkel. Lehetett lovagolni, íjjazni, bográcsos ebéddel kedveskedtek a helyiek. Majd Kalotaszentkirály népművészetével ismerkedtünk. Kalotaszegi mulatság várt ránk: 7. évfolyamos kalotaszegi leányok és legények tánccal kedveskedtek.

Az utolsó napon a széki templomot tekintettük meg, a tiszteletes idegenvezetésével, és kürtőskalácsot sütöttünk a helybéli asszonyokkal. Mindenkinek jutott kalács. A hosszú utat hazáig kvízkérdésekkel színesítettük.

Szállásainkon tiszta, kulturált környezetben, kiváló elhelyezésben volt részünk. Diákjaink a tőlük elvárható fegyelmezettséggel és figyelemmel rendkívül tartalmas utazáson vehettek részt.

Vendéglátóinknak köszönhetően, „itthonról, haza mentünk”.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kategória: