A méltán világhíres Muzsikás együttes februárban meglátogatta iskolánkat.
A zenekar 1973-ben alakult népzenei együttes, mely több nemzetközi díjat is kiérdemelt.
A teljesség igénye nélkül: többek között a Liszt Ferenc-, a Kossuth-, a Magyar Örökség-díj birtokosai, valamint 2008-ban Sevillában, a legrangosabb nemzetközi világzenei elismerésnek, a World Music Expo WOMEX-díjának kitüntetettje volt.
A legismertebb magyar népzenei formáció külföldön és hazánkban egyaránt, mely ötvözi a magyar népzenei és a 20. századi magyar komolyzene stílusjegyeit. A világ leghíresebb koncerttermeiben, népzenei és világzenei eseményeken lépnek fel rendszeresen, lemezeik világszinten kaphatóak. Nevükhöz fűződik, hogy nemzetközi szinten elsőként sikerült elfogadtatniuk a magyar népzenét, mint önálló, minden más zenei műfajjal egyenértékű stílust.
A Muzsikás együttes sokszínűségéhez hozzátartozik, hogy a hangversenyek és koncertezések mellett, nagy hangsúlyt fektet a legkisebbeknek – rendszeresen - tartott rendhagyó, iskolai ének-zenei órákra és táncházakra is, evvel is hozzájárulva hazánk kulturális hagyományainak örökítéséhez.
Előadásuk alatt kicsik és nagyok egyaránt bepillantást nyerhetnek a zenei világ változatosságába, egyedi hangszereket ismerhetnek meg (pl.: koboz, tambura, brácsa, mandolin), énekelhetnek és táncolhatnak gyönyörű dallamokra, maguk is részévé válnak ennek a nem mindennapi varázslatnak.