csevisuli

 

A tanulás mellett jut időnk kis közösségünket is építeni, kollégáimmal hisszük, hogy az élményalapú tanulás egy életre szóló tudást ad.  Az Esztergomi Tankerületi Központ a Lázár Ervin Programokkal minden tanulót kulturális szórakozáshoz juttatja. Így nézhettük meg alsósainkkal a Lány, aki nem beszélt című előadást az Aranyszamár Színház előadásában, majd felsőseinkkel az Art’s Harmony társulat Együvé tartozunk című világzenei koncertjén vehettünk részt itt helyben, a leányvári és kesztölci diáktársainkkal együtt köszönhetően Csapucha Katalinnak, aki a Kálmánfi Béla Művelődési Ház modern falai között helyet biztosított számunkra, immár sokadszor – rendezvényeinkhez, projektnapjainkhoz, kiállításainkhoz. Tantesületünk a Diákönkormányzattal és a Szülői Munkaközösséggel együtt vállvetve dolgozik gyermekeinkért. A szokásos őszi osztálykirándulások után eljutottunk együtt Komáromba, az őszi szünet előtt pedig fergeteges Halloween partin rémisztgettük egymást.

Ásványkiállítással egybekötött természetismeret óráink voltak, és a dorogi BEBTE-vel ápolt (Benedek Endre Barlangkutató- és Természetvédő Egyesület) jó kapcsolatnak köszönhetően ingyenes környezetvédelemre felhívó füzeteket kaptunk.

Könyvtáróráinkon a Kálmánfi Béla Művelődési Ház és Könyvtárt immár közel 40 éve vezető könyvtáros, Bendur Istvánné várja a diákokat, sok hasznos tudással és rengeteg könyvvel.

 

Kategória: