csevisuli

Kezdőlap

Lassan egy éve már, hogy összeállt egy lelkes csapat és elkezdődtek az íjászedzések a Piliscsévi Általános Iskolában. Iskolánk és Piliscsév Község Önkormányzata segítségével jutottunk hozzá az induláshoz szükséges sporteszközökhöz. A gyerekek gyorsan elsajátították a sportág alapjait elkezdődhetett a felépített edzésmunka. Az íjászat összetett sport, számos különböző íjtípus van, ezek külön kategóriákban versenyeznek. Az alapok megtanulása legtöbbször a hagyományos történelmi, vagy tradicionális íjakkal történik. Ezután választanak a sportolók maguknak íjat aszerint, hogy mivel szeretnék folytatni a felkészülést, vagy éppen miben mutatkozik nagyobb tehetségük. Ezáltal a tradicionális íjászat mellett megjelentek a vadászreflex, barebow, olimpiai és a csigásíjak is. A tanév során sok család döntött úgy, látva gyermeke kitartó munkáját és fejlődését, hogy íjat vásárol, így ma már a legtöbb sportolónk saját felszereléssel rendelkezik, ami tovább erősíti a kötődést a sportághoz és persze eredményesebb edzésmunkát biztosít. Májusban első versenyüket is megvívták a piliscsévi íjászok és nagyszerű eredményekkel tértek haza.

Horváth Evolet – olimpiai gyerek lány: I. hely

Wipperhauser Blanka – olimpiai gyerek lány: II. hely

Rozbora Gábor – vadászreflex mini fiú: II. hely

Lieber Botond – vadászreflex gyerek fiú: II. hely

 A felkészülés nyáron is folytatódik. Június első hetében edzőtábor lesz az iskolában, ahol napi két edzéssel illetve elméleti sportág és szabályismeretek elsajátításával készülünk a következő tanév versenyeire. Tervezett versenyeink a következő szezonra: Suliíjász Bajnokság, Diákolimpia, Slovenská lukostrelecká asociácia 3D – Južná Päťka versenysorozat. A szorgalmas edzésmunka mellett jó pihenést a nyárra az ifjú íjászoknak, hogy szeptembertől megújult erővel folytatódjon a munka.

Kategória: