Bár hamarosan már az ünnepi készülődés veszi át a hétköznapjaink hangulatát, iskolai életünkben számtalan esemény történt szeptember 1. óta.

Intézményünk épül, szépül köszönhetően a Piliscsévi Önkormányzat által megnyert közhasznú pályázatnak. A teljes nyílászáró csere, szigetelés, energetikai felújítás végén egy szebb és melegebb intézményt vehetünk majd újra birtokunkba

 

Szlovák örökségünkről sem feledkezünk meg. Segítettük a szervezést és részt vettünk a Két keréken őseink nyomában című emléktúrán a Pilisi Szlovákok Egyesületének tagjaival. Hamarosan Budapesten, Tardoson, Tatabányán mérjük majd össze tudásunkat szlovák nyelv- és népismeretből. Tanulóink részt vehetnek Békéscsabán a Szlovák Adventen, iskolánk pedig szlovák hagyományokat felelevenítő, interaktív, egész napos programokat szervez Karácsonykor és a Népviselet Napján, melyet a Piliscsévért Közalapítvány és a Szlovák Önkormányzat segítségével tudunk megvalósítani.

Különleges lehetőséget kaptunk nyelvünk, hagyományaink ápolásának megerősítéséhez. A két ország, Szlovákia és Magyarország, közti egyezmény és pályázat által Kassáról származó vendégtanárnő vette át a szlovák nyelv oktatását felső tagozaton. Szlovákos kollégáinkkal együtt kivételes helyzetben vagyunk, örömmel indultunk el egy közös munka útján.

 

Tanári karunk tagjai is folyamatosan tovább képzik magukat. A 2023/24-es tanév kezdete óta kerekasztal beszélgetést tartottunk a Dorogi Pedagógiai Szakszolgálat vezetőjével és pszichológusával, az intézményeinket érintő kérdésekről beszélgettünk közös szakmai napunkon. Erasmus konferencián jártunk Nézsán, a Montágh intézmény nyílt óráin autista-specifikus osztályokat látogattunk, kutyaterápiával vezetett órák módszertanával ismerkedtünk, konferencia keretén belül megismerkedtünk az Esztergomi Szakképzési Centrum által kínált lehetőségekkel, Tatabányán együtt ünnepeltük az Esztergomi Tankerület bázisintézményeinek avatóját.

Iskolai életünk a nehéz időkben is színes, változatos – a tanulóinkért és közösségünkért van.

Új és régi tanárainkkal, munkatársainkkal, programjainkkal, pályázatainkkal, iskolai életünk részleteivel a folyamatosan megújuló honlapunkon részletesebben találkozhatnak (www.csevisuli.hu).

Hamarosan várjuk Önöket Luca-napi vásárunkon, az adventi mesekalendárium közös nyitogatásánál, Szülők-és Nevelők támogatói bálunkon, Iskolanyitogató foglalkozásainkon, nyílt óráinkon.

Kérem vigyázzunk együtt gyermekeinkre, óvjuk, neveljük őket közösen.

 

Bendur Judit Katalin

igazgatóhelyettes