Kezdőlap

„A diákokat gondolkozni kell megtanítani, nem arra, hogy mit gondoljanak.”
/Margaret Mead/

 

Gongola-Sztancsik Katalin vagyok, magyar nyelv és irodalom szakos bölcsész és középiskolai tanár, valamint hitoktató. 2008-ban szereztem diplomát a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Pályám során általános és középiskolában egyaránt tanítottam, 2019 óta pedig a Piliscsévi Általános Iskola tantestületének tagja vagyok.

Az itt töltött évek alatt magyart és etikát tanítottam, valamint osztályfőnöki feladatokat is elláttam. Jelenleg a felső tagozaton irodalmat és nyelvtant tanítok. Az iskola nem csupán a munkahelyem: családom révén is szorosan kötődöm az intézményhez. Legidősebb gyermekem a tavalyi tanévben ballagott el, középső gyermekem pedig jelenleg is iskolánk tanulója.

Szeretek Piliscséven élni, és fontos számomra, hogy aktívan részt vegyek a település közösségi életében. Férjemmel a Piliscsévi Kisboldogasszony Katolikus Karitász csoport alapítói közé tartozunk. A Karitász kórus vezetőiként számos program és műsor szervezésében is részt veszünk. Hiszem, hogy egy közösség akkor válik igazán élővé és összetartóvá, ha tagjai egymásért is tesznek.

Pedagógusként legfontosabb célom, hogy segítsem a gyermekeket az anyanyelv helyes és igényes használatának elsajátításában, közelebb hozzam hozzájuk az irodalom világát, és megszerettessem velük az olvasást. Meggyőződésem, hogy az olvasó gyermekből gondolkodó felnőtt válik. Az irodalom nem csupán művek és szerzők ismeretét jelenti: lehetőséget ad arra, hogy a diákok kérdezzenek, véleményt alkossanak, megértsenek másokat és önmagukra is jobban rálássanak.

Bízom abban, hogy az iskolánkban megszerzett tudás, a megszerzett tapasztalatok és az itt kialakított értékek olyan biztos alapot jelentenek tanítványaink számára, amelyre a középiskolában és későbbi életük során is építhetnek. Legnagyobb öröm számomra, ha egykori tanítványaim nemcsak sikeres, hanem gondolkodó, nyitott, másokra figyelő és boldog, kiegyensúlyozott felnőttekké válnak.

 

„Egyetlen szabadságot tudok, és ez az elme szabadsága.”
/Antoine de Saint-Exupéry/