Kezdőlap

 

 

Kedves Olvasó!

 

Örömmel hozzuk tudtára, hogy iskolánk a 2024-es esztendőben az Országos Iskolakert Fejlesztési Program Iskolakerti Alapozó Alprogram V. ütemében nyertes pályázatot tudhat magáénak „kezdő iskolakertként”.

A pályamunkánk címe a „Föld, Kaland, Ilyesmi” elnevezést viseli, melynek gondolati sémája iskolánk küldetését és „hitvallását” hivatott magába foglalni.

Feltett szándékunk az iskolakert kialakítása által, a diákjaink természettel való kapcsolatának erősítése, a fenntarthatóság és a környezettudatosság előmozdítása, a tanulók oktatása és „élménytárházainak” bővítése a kertészkedés és a mezőgazdaság területén, továbbá, a közösségépítés ezen alternatív formában történő megvalósítása, kiegészítve a tanulók egészséges életmódra való nevelésével.

A kert megvalósítása a következőképpen kerül lefolytatásra Intézményünk által 2024. március 31-ig bezárólag: az iskola udvarán kialakítunk egy konyhakertet és egy bársonyvirág kertet emelt ágyások formájában, mi több, a talajszerkezet megerősítése végett  orgonaültetvényt tervezünk, megspékelve egy sziklakerttel-az esztétikum jegyében.

Amennyiben a fenti leírás felkeltette az érdeklődését és úgy érzi, szívesen csatlakozna tevékenységünkhöz, kérem vegye fel a kapcsolatot iskolánkkal.

Mottónk a következő:

„Építsünk Együtt Hagyományos és Természeti Köteléket,

Földdel, Kalanddal, Ilyesmivel (sz)építsük iskolai életterünket!”

,, Itt a farsang, áll a bál…”

 

Értünk volt a parádé 2024. február 10-én a Kálmánfi Béla Művelődési házban, ahol a Piliscsévi Általános Iskola Szülői munkaközössége és Diákönkormányzata egy farsangi mulatságra invitálta a falu apraját és nagyját. A gyermekek jelmezben a felnőttek jelmez hiányában fekete-fehérben érkeztek.

Bővebben ...