Somogyiné Juhász Mónikának hívnak. Születésem óta Piliscséven élek, ebben a csodálatos földrajzi fekvésű, szlovákok lakta településen. Itt találtam férjet, és három gyermekem, két unokám is itt él. 1988 óta tanítok a piliscsévi iskolában, (ahol egykor én is diák voltam 8 évig) alsó tagozaton szlovákot, és felső tagozaton digitalis kultúrát. Büszke vagyok arra, hogy volt nyolcadikos tanítványaim bármelyik iskolában megállják helyüket. Budapesten az Országos Interaktív Tábla Konferenciákon sok újszerű és érdekes dolgot, szoftvert, ismerhettem meg, amit az óráimon hasznosítani tudtam. A 2010-es konferencián interaktív táblát nyertem, amelyet még ma is használunk.

Figyelemmel kísérem az iskoláknak kiírt pályázatokat. Számos pályázatot nyertem, melynek keretében a gyerekek ingyen nyaralhattak Zánkán, a szlovákiai Hronecben az erdei iskolában és Tardoskedden. A Határtalanul pályázat keretében egy hetet tölthettünk Székelyföldön, Horvátországban, a kesztölci és leányvári hetedikesekkel együtt. Osztályfőnökként szerveztem kirándulásokat, színházlátogatásokat, múzeumlátogatásokat, sátorozást, sütés-főzéseket, fánksütés, krumpli baba sütés, sztrapacska főzés, adventi készülődést. Az év végi többnapos osztálykirándulásokat az ingyenes vasúti utazás keretében szervezem, így a költségeket felére csökkenthetjük. Az idei és az előző tanévben, az országos online szlovák szövegértő versenyen, amelyet negyedikeseknek rendeznek, két diákom is döntős lett. Siófoki jutalomtáborban vehettünk részt.